Azt, amiről Angel írt egyszer. Én azt írtam, hogy én a nyugalmat a kérgemen belül tálalom meg, mire Ő ugye írta, hogy fura ez, hiszen a nők általában ezt egy favágó mellett találják meg. Én megpróbáltam, komolyan, és legalább nem mondhatom azt, hogy nem tettem meg érte mindent. És no para, nem szaladok vissza a kéreg mőgé, talán az a kéreg nincs is már ott, régn láttam, És nem azt gondolom, hogy az én hibám és azt sem, hogy másnak kéne lennem, vagy hogy neki kéne másnak lennie, csak azt gondolom, hogy az élet igazságtalan és kegyetlen; hogy a tény, hogy elfogadtam, nem vagyok mindenható, segít megemészteni ezt az egészet úgy, hogy közben a napsárga gömb rendben van, hiszen nem áll hatalmamban két össze nem illő embert egyben tartani, bármelyiket megváltoztatni. Egyszerűen ennek nincs értelme. De közben olyan pontra jutottam, mikor már nem tehetek semmit, mint azt, hogy reménykedem a jó szerencsémben és ez szar ügy. Mert láthatóan nincs szerencsém. Kurvára nincs, kicsit sincs, igazságtalanul nincs és soha nincs és a fa*** kivan már ettől. Mert nem tehetek semmit, mint hogy nyugodtan elfogadom, hogy ez most így alakult, csak éppen nem találom azt a kis kapaszkodót, útjelző táblát, ami mutatja az utat és azt írja: erre azért még van remény.
Nem látok partnereket az életemhez. És itt nem barátokra gondolok. Hanem haverokra, akik ott tartanak, ahol én. Akármerre nézek, párokat látok, ami szuper. Szeretem őket és már nem vagyok irigy a boldogságukra, nem az a baj, hogy fáj őket látni, mert nem. Ennél sokkal gyakorlatiasabb gondjaim vannak.
PARTIZNI AKAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az engem jelenleg körülvevő emberek NEM ugyanazt akarják az élettől, amit én, nem „partyarcok”, ahogy ezt Manka megfogalmazta. Pedig most azt van, hogy én bulizni akarok. Nem akarok itthon ülni és a sebeimet nyalogatni. Egy, mert ezek most csak kicsi sebek, és ha nyalogatom, elfertőződik és csak nagyobb lesz; kettő, megőrjít a tudat, hogy Ő bezzeg megy bulizni. Megy a Voltra, ahol az én Pixraelem lesz kiállítva és én itt állok és nem tudok kivel menni. No people around me, aki fogná magát és eljönne velem Sopronba bulizni. Ettől érzem magam kiba***** magányosnak, mert nem hogy pasim nincs, de partnereim sincsenek. És közben tudom, hogy igazságtalan vagyok, mert barátaim vannak, sokan, akik fantasztikusak, és akik mellettem álltak a szarban, akik meghallgattak tegnap, akik objektív tanácsokat adtak, de még mindig nincs senki, akivel bulizhatnék…
És jelenleg nem tudom, merre van az előre és megfulladok az energiáimtól, mert nem tudom őket hova vezetni, hol levezetni.
Van egy baratnőm, Ő erre azt mondaná: "Normális!"
De ugye nem neki van igaza?!