bassza meg a világ :)
csak igy optimistán...
Nagyon-nagyon megható, hogy az utóbbi időben többen mondják nekem, példamutató, amit teszek, ami történik velem és így tovább. viszont akik ezt mondják, elfelejtenek valamit
amikor még nem tudtam eldönteni, belevágjak-e, mikor hisztiztem anno és azóta is, mikor nem tudom most, hogy merre van az előre, mikor elbizonytalanodom, mikor átcsapnak a fejem fölött a hullámok és szabályszerűen pánikrohamot kapok, akkor TI vagytok ott, ti hallgattok meg, ti segítetek át.
Nem tudom majd soha eléggé megköszönni, hogy a nagy döntésnél bíztatok bennem, a tehetségemben, az erőmben. Jobban, mint a családom, jobban mint én magam.
Nem csak úgy mondom, mikor azt mondom, ez az egész, ami most történik velem, legyen az magánélet vagy munka, nem jöhetett volna létre nélkületek!
Nagyon köszönöm és ha egyszer összeáll ez az egész és megnyitjuk a kiállítást és túl leszünk a koncerten, Veletek akarok ünnepelni és Veletek fogok sírni a kimerültségtől és a boldogságtól és ezt majd akkor is jól elnézitek nekem :)
Köszönöm nagyon
csak annyit szeretnék mondani, hogy Gömbölde, és rajta kersztül Ti is fantasztikusan működtök és nem csak hogy haladok, de egyenesen repülök a sárga köves úton :)
és asszem éeletemben először mondhatom el azt, hogy életem minden területe pozitív irányú haladást produkál és ez bizalomra ad okot :)
HAPPY VAGYOK! ÉS NAPSÁRGA ÉS GÖMB!
és ami a legjobb, hogy tényleg semmi sem történik véletlenül. De ez egy kövezkező post témája
Valamikor körülbeül 2 éve olyan dolgok történtek az életemben, amik arra késztettek, hogy jól átgondoljam, mi is van kint és bent. Számot adjak és vessek mindennel és mindenkivel aki addig benne volt.
Két féle ember van szerintem. Az egyik, aki talán mondható mázlistának, autómatikusan járja végig ezt a "personal development" útvonalat és észre sem veszi, hogy Gömbbé vált, egésszé alakult. És van a másik tipus, aki tudatosan és sok-sok energiabefektetéssel, fájdalommal és megvilágosodással járja végig ezt az utat. Persze vannak középutak, de én biza a második szélsőséghez tartozom. Persze az is biztos, hogy aki ezt tudatosan járja végig olyan dolgokkal gazdagodik, amik talán csak keveseknek adatnak meg. Önelemezni, szembenézni magunkkal, hát, hogy is mondjam, nem könnyű, ahogy a Végtelen történet óta tudjuk, a legnehezebb feladat.
A Gömbölde valamikor ennek az útnak a közepén jött létre főleg terápias célzattal. Arra van, hogy amikor a fejemben már teljes a káosz, kirakjam belőle a gondolatokat ide, megpróbáljam az aktuális kérdéseket renszerbe szedni, mondatokba foglalni. Ha ez megtörtént, teszek hátra két lépést, amit úgy nem tudok, ha a fejemben vannak a gondolatok, mert úgy jönnek velem. Szóval teszek hátra két lépést és messziről is megvizsgálom a káoszt. És akkor látom meg benne az irányt, a válaszokat és a lényeget. Azt ami tiszta hülyeség (mint pl a kéreg, ki találta ki ezt a fa***ságot?) és azt ami jó, (pl, a favágó lehet jófej is :o)
Erre való a Gömbölde. A többi szintiszta szórakozás. És a lgtöbbször olyan mondatok és gondolatok fogalmazódnak meg, amiket hátra kell hagynom. Olyankor kell leírni, mikor megérett, mikor kész vagyok őket formába önteni, mert szembe tudok velük nézni. Egy látható "ellenség" ellen tudok küzdeni, amig ez formátlan és ködös, addig nem tudom milyen fegyver kell.
Konkrétabban:
Itt sem kijelentés történt igazából. Persze, feltettem egy kérdést, amire adtam választ. A konklúzió azonban közel sem az, hogy akkor ölbe tett kézzel nézem hogy a világ lepattanjon rólam, hanem az, hogy eddig ez volt és ezen változtatni kellene. Lépéseket kell tenni. A kéreggel azonnali kommunikációt kell kezdeményezni és szépen lebeszélni a létezésről :) És teszem is, nem csak beszélek róla, de ehhez kellett az, hogy ennek formát adjak és lássam mi a baj. Mert csak így tudok átlépni rajta és haladni előre az úton.
nos, ez a post közel nem sikerült olyan összeszedettre, mint azt gondoltam, de talán átjött a lényeg. Szóval ne aggódjatok, haladok tovább a napsárga köves úton :)
Tudjátok kicsit olyan ez, mint mikor valaki hirtelen nagyon sokat fogy és az agya még nem tudja feldolgozni, hogy ő már nem az aki volt és még működnek benne a rejtőzködő, védekező mechanizmusok, nem vesz fel fürdőruhát és nagy, bő ruhákban jár, pedig már nem kéne. Asszem valahogy én is így vagyok ezzel, mármint nem fizikailag, hanem gömbségileg. valahol furcsa, mert érzem hogy tökre haladok de még nem merem elhinni...
Van ennek értelme? Nem aludtam én eleget asszem :)
lehet, hogy léteznek olyan emberek, akik alapvetően nem alkalmasak arra, hogy a társas létezés párkapcsolati formáját művelni tudják.
Valamiért kezdem úgy érezni, erre én alapvetően vagyok alkalmatlan... és ezt nem úgy kérdezem, hogy azt várnám, csípőből tessék velem ellenkezni. Szerintem igenis léteznek ilyen emberek. Akiknek valamiért az életük ugy alakult és a személyiségük úgy hozta, hogy a párkapcsolatok, mint olyan, nem fértek bele, nem csöppentek bele az életébe. És, ami a fontos, ettől ő nem rosszabb ember! Még ha sokan azt is gondolják!
Szóval hogy nem mindenki képes megosztani az életét vagy jól reagálni arra, ha valaki tőle ezt kéri, leadni az elvárásaiból magával és a kiválasztottal szemben. Alkalmatlan, rugalmatlan, zárkózott.
Én azt hittem, h a kapcsolatpara, a legnagyobb hülyeség a világon. De arra jöttem rá, rengeteg féle kapcsolatpara van, és valószínűleg egyik sem hülyeség. nekem is van ilyenem, méghozzá nagyon, nagyon kóros szintű, amit rettentő rosszul is kezelek. És hiába koncentrálok, hogy ne áradjon belőlem a távolságtartás, nem megy. Aztán persze az élet is rátesz szép nagy lapátokkal, mert valahogy akárhányszor igyekeztem a falaimon és kerítéseimen lukat vágni, az ami kint fogadott hihetetlen erővel lökött vissza, vagyis én így éltem meg a hatásokat. Ami persze szintén szélsőséges, másnak biztosan más üzenetet tartalmaztak volna a behatások, de pont ettől vagyunk különbözőek.
Ismét rá kellett jönöm, hogy én nagyon kemény vagyok, vagy ezt hiszem, ezt akarom mutatni, ezt mutattam éveken át és már nem tudok kibújni az álarc alól, hozzá nőtt a vigyor a fejemhez, úgy mint Jokeréhez. Mondhatjuk úgy is talán, h kérges. ez a szó tegnap jutott eszembe, mikor a csirkék között ültem... Ezt felismerni fura érzés és nem is elég, mert hiába ismerem fel, ettől az a kéreg még ott van és csak nagyon kemény fejsze tudja átvágni. Sajnos a legkisebb megingása a favágónak, beforrasztja az addig vágott utat a kéregben. És ilyenkor én jól azt mondom a kis kérgemnek (ma már, tudatosan tisztázva magamban a kérgesség létezését), hogy ejnye no, azért ne teljesen forrj össze, adjuk még meg az esélyt, hiszen csak apró megingás volt ez, ettől még jó ember az a favágó, de ez sajnos általában már nem elég, mert azon az úton, ami frissen forrt össze, az ő fejszéje nem haladhat tovább, fejsze-rezisztenssé vált az ösvény. De ő ezt nem tudja és nem is tudhatja, hizsen én nem tudom és nem is szólhatok erről, és ő azon az úton halad tovább, észre sem véve a mozdulatai hiábavalóságát. És én közben belölről nézekkifelé és sajnálom, de úgy érzem tehetetlen vagyok, nem tudok neki segíteni.
Jó lenne, ha kitűzhetnék a kéregre egy kis levelet! Ne ijedj meg, csak kívül harapok! vagy lenne valami őrangyalom, aki a megrettent favágókat kicsit visszatartaná, hogy kiderüljön, vajon csak átmeneti bizonytalanság volt, vagy alapjaiban nem stimmelnek a rezgéseink.
Szerelmes vagyok, de úgy vagyok szerelmes, mint ahogy a Somerbe voltam anno. A Pixrael lett a szerelmem. És ez akkor sem volt jó és most sem az. Lehet, hogy mégis munkamániás lettem. Az aki munkamániás, a munkájába szerelmes. Meghozza érte az áldozatokat és háttérbe szorít minden mást. Én egyszer szerelmes voltam a Somerbe és azóta is keresem ezt az érzést. Szerintem egy normális ember ezt egy párkapcsolatban találja meg, én viszont valami hasonlóban talaltam meg, mint a Somer. Egy személytelen folyamtban, amit ÉN IRÁNYÍTOK, és ami nem tud bántani, mert pont azt kapom tőle, amit beleteszek. Ami eléggé ismer, hogy működjön és nem akar többet tudni rólam. Eredményes és kevés benne a tévedési faktor, a bizonytalanság és a kontrolálhatatlanság.
Nem bírom a bizonytalanságot és a kiszolgáltatottságot. Megtanultam egyedül lenni és nehéz elhinni, hogy menne ez nekem kettesben is. Miért menne. Eddig sem ment. és ez talan nem baj. Az ember megtanul együtt élni a hibáival, vagy inkább mondjunk tulajdonságot, mert az, hogy rossz-e egy tulajdonság, avyg jó, már más kérdés. Szóval elfogadod magad, nem ugyanilyen elfogadás kérdése azt elfogadni, hogy valakinek az élet szóló lapokat oszott?
vajon küzdeni kell ez ellen? Lehet küzdeni ellene? A meddőség ellen is küzdenek, de vajon nem a természet ellen való dolog ez?
vannak igazi peldakepek es oket itt dijazzak is!
Par napja vagy hete valaki azt mondta, a lelkesedesem es onmegavositasom miatt peldakeppe valtam :o) nekem leesett az allam es halalra meghatodtam, persze tulzas volt es szelsoseg, de en akkor is elolvadtam.
valaki, aki fultanuja volt ennek a telefonbeszelgetesnek, nem kis hatso "gecizos" szandekkal hivta fel figyelmem erre a honlapra, hogy "na latod, itt kellene nevezni neked is :o)"
es amikor megneztem, arra jottem ra, hogy igazi peldakepek is vannak, es ezeket jo tudni!
es azt is jo tudni, hogy valahol, valaki elismeri oket!
Na már most, este kicsit mehint atcsaptak fejem felett a hullámok, de én a sikeres time management oktatásnak és saját kiatartásomnak köszönhetően az összeset elcsitítottam. Persze valljuk be, ebben segítségemre volt a mostanra elfogyasztott 3 pohár bor. de...
A lakás ragyog és illatozik. A hűtőről ne beszéljünk, mert ott dörömbölnek, de a halk zene szerencsére elnyomja :) Majd a hűtőt nem nyitjuk ki:) minek is az. a bor az asztalon, es a ropi is :)
Én meg várok..
Ha éjjel kettőkor is ezt teszem még, visítok :)
na jó éjt...
szerettem volna leirni, milyen jo napom volt.
lesz nevjegykartyam (meg osem volt rendes nevjegykartyam:), kaptam kulcsot az irodahoz es telefont.
a fonoknom aranyos, kedves es ami a legjobb, erzem, hogy bizik bennem. hogy a hozzaallas alapvetoen pozitiv, hogy jo dolgom van, mert lehetne rossz is, persze akkor nem jottem volna ide.
meg ezer dolgot le szeretnek irni, de keso van, kelnem kell reggel
szoval most irany az agy es hajra CSI.
holnap beszamolok reszletesebben.
szerdán Döncinél kártyáztunk, ahol is jelen volt Annus, azaz "biznisz vumen". Annyira csinos volt, hogy teljesen alámultam. Ő bőszen bizonygatta, hogy minden nap így néz ki ,de mivel én még nem láttam őt biznisz szerelésben, le is esett az állam :)
olyannyira, hogy eldöntöttem, régen érő elképzelésemet, hogy elkezdjek végre szoknyát hordani, itt az ideje valóra váltani.
Tegnap Agentekkel meg is beszéltem, hogy veszünk nekem együtt majd csinos szoknyát, és AI-től kaptam egy szép harisnyát is (ami jegyzem meg, el van szabva, komolyan)
aztan este hazajöttem, és hopp két rövid ruha is rámugrott a szekrényből, mintha csak erre vártak volna, viszont így kiderült, nincs hozzájuk való cipőm, akarom mondani Nincs egyáltalán szoknyás cipőm.
csinosnak lenni fárasztó és költséges dolog...
de nem adom azért fel :)
Tehát, tegnap Félixnél jártam. Szuper volt, leszámítva a kék-zöld foltokat,amik a testemet díszitik jelenleg :):):) Félix gyönyörű, ám mivel baratnője (azaz már menyasszonya) az alsó szintről őrizte, gyorsan elfelejtettem, hogy szuper kezein kívűl a többi tartozék sem elhanyagolhatóan jó... rákoncentráltam a relaxációra :) sikerült is, és nagyon kellemes volt.
Aztan lévén színházjegyem volt (hittem én...) megbeszéltem Agent Idle-lel, hogy benézek hozzá, amíg indulnom kell, úgyis ismerősökből álló csapat szervezett lánybúcsút, amit szeretek szervezni és ismerem is az illető menyasszonyt.
tehat vígan vagyunk Idle-nél, jönnek az ismerősök, elérkezik a fel7-es indulás pillanata.
NG felveszi kabátját, mikor is az ajtóban egy újonnan született belső hang, az önismeret hangja megszólalt és arra kért, nézzem má' meg, mikorra is szól az a jegy...
Ugye, nem lepődtök meg, ha azt mondom, mára. Azaz meglepődtök, mert a normális a tegnapelőtt lett volna :o)
Igy aztán ott maradtam a csajok nyakán, de bitosítottuk a csapatot, hogy remek, építő ötleteim ellenére nem kell engem is meghívni a búcsúra és az esküvőre. Ettől megnyugodtak és én ezt igyexem nem magamra venni... :o)
Aztan Idle-lel és mondjuk nálam hívjuk "TitokLány"-nak - elindultunk felvenni Angent Angelt, aki morcosan jegyzem meg, 9kor még a dolgozóban nyomatta.
Szóval felvettük AA-t és elhúztunk a Grissnibe, ahol egy szuper rózsaszín limonádé és spárgás trutyi kíséretében jó sok izgalmas dolgot megbeszéltünk. Csatlakozott hozzánk Agent Shadow is, akinek hirtelen hosszú barna tincseik nőttek. Megtudtuk, hogy ez kicsit sem fajdalmas eljárás, és azt is, hogy AS milyen gyakran jár közértbe.
Összességében ez egy szuper nap és este volt :)
sorozatot néztem. és mint tudjuk, az olyan, mint az élet...
magunkra ismerünk valakiben, vagy valakire ismerünk valakiben, vagy életünk egyik jelenetére ismerünk rá egy jelenetben.
Ez megrázó tud lenni. és néha bizony rávilágít dolgokra.
Ebben a sorozatban van két barát, nagyon szeretik egymást, időtlen idők óta barátok, de persze a baratság nem egyenlő, mert Másik többet akar, még ha nem is tudja, és Egyik erre rájátszik és fogva tartja, még ha ezt meg ő nem tudná.
És míg Egyik éli világát, Másik, aki többet vár a kapcsolattól, sSzintén Egyik életét éli.
Nehéz helyzet, mert egyik sem tud elszakadni, de Másik nem is tud tovább lépni...
Egyiknek kényelmes, biztonságos, hiszen bármit is tesz, Másik szeretni fogja, igy meg is tesz mindent, amit csak lehet, tudván, sosem "hagyják el"...
Másiknak reménytadó...hamis remény, de remény...hiszen ismeri Egyiket és tudja is, hogy Egyik, a maga módján ugyan, de szereti.
Aztán jön egy helyzet, ez sokminden lehet, és Egyiknek rá kell jönnie, vagyis általában mások ráébresztik, hogy ha igazán szereti Másikat, elengedi, és sajnos ez csak nagy bummal megy. Akkorával, hogy beleremeg mindkét fél élete. Olyannal, ami nagyon fáj Másiknak, mert különben nem működik.
De mig Egyik a szemét, Másik az áldozat, sokan nem veszik észre, hogy ez azért talán Egyiknek is fájt. Mert fájdalmat okozni valakinek, akit szeretsz a magad módján, a magad módján fájdalmas. Valószínűleg könnyebben átlép rajta, és valószínűleg kevesebbet sír, de fáj. A maga módján.
És ezt persze Másik sem veszi észre, de pont ez a trükk. Ha észrevenné, már nem működne, mert megbocsátana, és ott tartanának, ahol a part szakad. Ilyen erös kötelékek csak nagy robajjal szakadhatnak el.
És ez igy van jól.
És aztán egyszer, egy szép napon Másik megnéz egy ilyen sorozatot és ráébred: Egyik talán jobban szerette, mint azt ő gondolta... Lehet, hogy valahol hálásnak kellene lennie?
vagy csak szeretné ezt hinni?
Ki tudja...
It's worth repeating over and over again......
EISENHOWER IN DACHAU
It is a matter of history that when Supreme Commander of the Allied Forces, General Dwight Eisenhower, found the victims of the death camps, he ordered all possible photographs to be taken, and for the German people from surrounding villages to be ushered through the camps and even made to bury the dead..
He did this because he said in words to this effect:
'Get it all on record now - get the films - get the witnesses - because somewhere down the track of history some bastard will get up and say that this never happened.
All that is necessary for the triumph of evil, is for good men to do nothing'.
This week, the University of Kentucky removed The Holocaust from its school curriculum because it 'offended' the Muslim population which claims it never occurred.
This is a frightening portent of the fear that is gripping the world and how easily each country is giving into it.
It is now more than 60 years after the Second World War in Europe ended.
This e-mail is being sent as a memorial chain, in memory of the 6 million Jews, 20 million Russians, 10 million Christians and 1,900 Catholic priests who were murdered, massacred, raped, burned, starved and humiliated with the German and Russian peoples looking the other way!
Now, more than ever, with Iran, among others, claiming the Holocaust to be 'a myth,' it is imperative to make sure the world never forgets.
This e-mail is intended to reach 40 million people worldwide!
Be a link in the memorial chain and help distribute this around the world.
Don't just delete this.
It will only take a minute to pass this along.
en most haborodtam fel, pedig valoszinuleg nagyon le vagyok maradva es ti mar mind olvastatok ezt a Magyar Hirlapban.
En le vagyok maradva, de most mar banom, hogy felzarkoztam, mert ezt nem is hiszem el!
Meg szerencse, hogy kozben elindult ez is. ez legalabb kicsit megnyugtato, de nem nagyon.
Miert idiotak az emberek? Olyan felesleges es erthetetlen. De mgis, bar tudom, hogy ilyen van, volt es lesz, megis ketsegbeesem, felhaborodom, kiakadok es meg tudnam pofozni ezt a barmot, aki eleg kozel jutott egy klaviaturahoz, ami kapcsolatban van a egy mediummal, aki ezt meg kozze is teszi. Vallalja. vagy nem figyeltek, mikor megnyomta az "Elküldöm a cikket" gombot?
Hogy a manoba???
Két kismagzat beszélget
Két kis magzat beszélget egy anyaméhben:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami azután következik.
-Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Méghogy lábon járni!. És szájjal enni! Nevetséges, hiszen mi a köldökzsinórunkkal táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát..., mindenütt. Körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, mikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk