Valamikor körülbeül 2 éve olyan dolgok történtek az életemben, amik arra késztettek, hogy jól átgondoljam, mi is van kint és bent. Számot adjak és vessek mindennel és mindenkivel aki addig benne volt.

Két féle ember van szerintem. Az egyik, aki talán mondható mázlistának, autómatikusan járja végig ezt a "personal development" útvonalat és észre sem veszi, hogy Gömbbé vált, egésszé alakult. És van a másik tipus, aki tudatosan és sok-sok energiabefektetéssel, fájdalommal és megvilágosodással járja végig ezt az utat. Persze vannak középutak, de én biza a második szélsőséghez tartozom. Persze az is biztos, hogy aki ezt tudatosan járja végig olyan dolgokkal gazdagodik, amik talán csak keveseknek adatnak meg. Önelemezni, szembenézni magunkkal, hát, hogy is mondjam, nem könnyű, ahogy a Végtelen történet óta tudjuk, a legnehezebb feladat.

A Gömbölde valamikor ennek az útnak a közepén jött létre főleg terápias célzattal. Arra van, hogy amikor a fejemben már teljes a káosz, kirakjam belőle a gondolatokat ide, megpróbáljam az aktuális kérdéseket renszerbe szedni, mondatokba foglalni. Ha ez megtörtént, teszek hátra két lépést, amit úgy nem tudok, ha a fejemben vannak a gondolatok, mert úgy jönnek velem. Szóval teszek hátra két lépést és messziről is megvizsgálom a káoszt. És akkor látom meg benne az irányt, a válaszokat és a lényeget. Azt ami tiszta hülyeség (mint pl a kéreg, ki találta ki ezt a fa***ságot?) és azt ami jó, (pl, a favágó lehet jófej is :o)

Erre való a Gömbölde. A többi szintiszta szórakozás. És a lgtöbbször olyan mondatok és gondolatok fogalmazódnak meg, amiket hátra kell hagynom. Olyankor kell leírni, mikor megérett, mikor kész vagyok őket formába önteni, mert szembe tudok velük nézni. Egy látható "ellenség" ellen tudok küzdeni, amig ez formátlan és ködös, addig nem tudom milyen fegyver kell.

Konkrétabban:

Itt sem kijelentés történt igazából. Persze, feltettem egy kérdést, amire adtam választ. A konklúzió azonban közel sem az, hogy akkor ölbe tett kézzel nézem hogy a világ lepattanjon rólam, hanem az, hogy eddig ez volt és ezen változtatni kellene. Lépéseket kell tenni. A kéreggel azonnali kommunikációt kell kezdeményezni és szépen lebeszélni a létezésről :) És teszem is, nem csak beszélek róla, de ehhez kellett az, hogy ennek formát adjak és lássam mi a baj. Mert csak így tudok átlépni rajta és haladni előre az úton.

nos, ez a post közel nem sikerült olyan összeszedettre, mint azt gondoltam, de talán átjött a lényeg. Szóval ne aggódjatok, haladok tovább a napsárga köves úton :)

Tudjátok kicsit olyan ez, mint mikor valaki hirtelen nagyon sokat fogy és az agya még nem tudja feldolgozni, hogy ő már nem az aki volt és még működnek benne a rejtőzködő, védekező mechanizmusok, nem vesz fel fürdőruhát és nagy, bő ruhákban jár, pedig már nem kéne. Asszem valahogy én is így vagyok ezzel, mármint nem fizikailag, hanem gömbségileg. valahol furcsa, mert érzem hogy tökre haladok de még nem merem elhinni...

Van ennek értelme? Nem aludtam én eleget asszem :)