A szuleim meg mindig szerelmesek. Vagy inkabb ujra? Nem is tudom. Nem csak szeretik egymast, szerelmesek!
Azt hiszem a hazassagban ez igy van rendjen. Egy hosszu hazassag azon mulik, hogy a felek ujra es ujra kepesek lesznek-e egymasba szeretni.
Szerintem orokke tarto, lankadatlan szerelem NINCS. Legyunk realistak. De arra igenis megvan az esely, hogy ket ember ujra es ujra egymasra talaljon. Ha a hullamvolgyeket kibirjak, igenis lehetnek hullamhegyek.
Vegigneztem, nem is egyszer, ahogy a szuleim hazassaga inkabb mar a szakadek folott kalimpalt, mint a szelen egyensulyozott. Sokszor tudtam, hogy ha nem lenne az anyagi fuggoseg, mar regen elvaltak volna.
De nem.
Es azt is tudom, hogy kozben valahol mindketten tudtak, hogy ok egymasnak vannak teremtve, barmi is tortenjek. Az elvesztes hataran valahogy mndig jott egy megvilagosodas es tettek egy, vagy tobb lepest vissza a szakadektol.

Es tegnap kezenfogva setaltak felem a palyaudvaron es mikor az egyik elengedte a masik kezet, hogy valamit kivegyen a taskajabol vagy ilyesmi, a masik turelmetlenul nyult utana, mintha a kezfogas nelkul lezuhanna a semmibe.
Es latom, hogy a szuleim egyike lesz azoknak az idos paroknak, akik osz fejjel az utcan kezenfogva setalnak es akiket ha lat az ember, ohatatlanul elmosolyodik es ugyanakkor osszeszorul a szive, mert felotlik benne a kerdes:

Vajon ram is var ilyen pillanat a jovoben?

De ugyanakkor remenyt is ad, hogy talan mindenkinek van ra eselye es remenye, hogy igenis var ra ez a pillanat!
Es talan ez az, amibe kapaszlodni lehet, es abba, hogy kozben a sok hullamvolgy kozott magasak lesznek a hullamhegyek!

Talan...