Mit csinal az ember ha az anyukaja kvazi a vallan zokogja alomba magat, annyira el van keseredve es erzi kilatastalannak az eletet?
Mit csinalsz, mikor valaki akit ennyire szeretsz teljesen elveszett es nem lat kiutat es te szinte tehetetlen vagy?
Mit csinalsz, mikor tudod, hogy pozitivnak kene lenned, de a te torkodat is mardossak a ketsegbeeses konnyei, hogy nem fogsz tudni segiteni rajta?
Mit csinalsz, ha a tehetetlenseged felett erzett ketsegbeesesed ellene iranyulo duh formajaban jon ki, holott latod a szemeben a ketsegbeesett konyorgest, hogy tegyel valamit, amitol jobb lesz neki?
Es vegul mit csinalsz, hogy ne erezd az egeszet meg szanalmasabbnak attol, hogy az aki zokog a felnott kettotok kozul?

Ugy sirt, mint en, mint mikor nekem van szuksegem anyai oltalomra. Es sokaig tartott, mire rajottem, hogy neki mar nincs anyai oltalom, csak en adhatom ezt meg neki. Hogy az elet olyan szituaciot alkotott, amit eleg nehezen ert meg, fog fel az ember.
Neki mar nincs anyukaja nagyon nagyon regota, akihez odabujhatna, hogy megvigasztalja es megnyugtassa.
Csak mi vagyunk neki. Es ez nagyon ijeszto!

Ugy tartani ot a karjaimban ma este, mint ahogy o szokott engem, mikor valami faj, leirhatatlanul szomoru es ijeszto dolog volt.

Most fogtam fel eloszor, igazan, mennyire fontosak a szulok, es milyen ijesszto lesz, amikor nem lesznek, es milyen ijeszto, hogy esetleg nem lesz mellettem egy fiu vagy lany, aki majd atolel.Nem tudom elmondani, mennyire faj a szivem.