szakadt...
amilyen gyorsan jött, huss
és a legszebb, hogy az "ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen" így inkább semmivé teszem módszer alkalmazásával történt. Szörnyű fájdalmas dolog ez, mert tehetetlen vagy. és a legroszabb, hogy mikozben ez történik, te pontosan látod azt, mekkora hibát követ el és ami még ennél is rosszabb, hogy ő is látja, mégis elköveti. tisztán látom a fájdalmat és hallom azt a szakadó hangot, mikor azt mondtuk "szia" és én tettem egy lépést hátra...és látom ahogy nézett és még most is fáj.
de ez az, ami nem döntés kérdése, legalábbis nem az én döntésemé...

DE

én is döntöttem. muszáj. Neki is megírtam és így is van: életem legmeghatározóbb másfél hónapja következik. Valóra válik valmi, amiben hiszek és amiért eddig is rengeteget dolgoztam, és amiért majd csak most kell igazán elkezdeni dolgozni. Ennek lezárulásáig pontosan másfél hónap van még hátra és egy szeminárium.
A Pixraelre másodpercenként jönnek fel a képek. Már 1116 kép van fent. Két napja még csak 935 volt. Felfoghatatlan. És a nagyja még csak most jön.
Új munkám van, megállom a helyem, egyedül maradtam a héten, és mégis megy. Nagyon kemény, de ha ezt most megcsinálom, nyert ügyem van és tudom, hogy meg tudom csinálni.
Most nem akadhatok el, nem állhatok meg, nem nyalogathatom a sebeimet. pedig nagyon szívesen tenném. Nagyon, nagyon jól esne sírni napokig és kattogni azon, vajon mit vétettem a világ ellen, nekem miért nem jár legalább egy hétnyi tiszta boldogság. De erre most nincs időm és ami a különleges, hogy magam miatt nincsen. Mert ami most jön az igazán én vagyok. Szívem-lelkem benne van. Soha nem bocsájtom meg magamnak vagy bárkinek, ha eltérít az útról.

Így aztán döntöttem. Nem fordulok vissza, nem takarítok ki őrült iramban a hétvégén, hogy hétfőn elhivhassam egy kellemes vacsira, NEM. Mert most csak Pixrael, Munka és Én vagyunk a képben. Senki és semmi más!

DE

másról is döntöttem. Nem hiszek abban, hogy létezik a "túl szép, hogy igaz legyen". Abban hiszek, hogy létezik a "túl szép, hogy veszni hagyjuk". És ha egyszer Pixrael és ez a másfél hónap lezárult, visszanézek. nyugodtan, higgadtan és megnézem, ö merre jár, én merre járok, mit csinálok, és ha még lehet, megpróbálom megjavítani azt, amit ö most elrontott, mert ez a sztori túl szép volt ahhoz, hogy elmúljon úgy, nem harcolok érte.
Akkor majd őrült iramban kitkarítok és meghívom egy finom vacsira.

DE

addig nem, addig elfelejtem. Úgy teszek, mintha ez az egy hónap ismerkedés és egy hét boldogság nem is létezett volna, mintha semmi nem zökkentett volna ki az utamból. mintha én még mindig az az Andi lennék, akinek van egy hiányos gömbje és egy csukott doboz a hóna alatt. Akkor is, ha már nem vagyok az. A doboz fedele felett én gyakorlok végrhajtói hatalmat és én ki tudom majd nyitni ha itt lesz az ideje. De ebben a két hónapban, ennek a doboznak nincs helye. Mert csak kárt csinál.

Így döntöttem.
És még valami biztos. Abban, hogy ezt meg is tudjam valósítani, szükségem lesz Rátok. És néha majd a kis doboz fedele elkezd ugrándozni (=hiszti) és le akar jönni, de most nem nyithatom ki, és Nektek segítenetek kell abban, hogy csukva maradjon, hogy előre nézzek és ne hátra, hogy magamra figyeljek és ne másra!

És, ami a legjobb, hogy tudom, hogy ott lesztek!
És csak ezért merek ebbe belevágni, csak ezért mertem belevágni az elejétől kezdve. Nagyon nagy szerencsém van Veletek, a brataimml. Kevesen mondhatják el magukról, hogy ennyien állnak mellette. Köszönöm :)

ui:
csöpp